Soha ennyi megelőlegezett bizalom nem volt a cigányok felé, mint amennyit a következő hónapok kínálhatnak

2024. december 18. 10:59

A kormány az elmúlt másfél évtizedben mindent kidolgozott és mindent felkínált, hogy dolgozni és boldogulni lehessen.

2024. december 18. 10:59
null
Forgács István
Forgács István
Facebook

„Cigányok, a kormány még mindig segíteni akar.
Ha valóban igaz, hogy a kormányzat vissza akarja szorítani a vendégmunkásokat (ahogyan arra a kormányfő is utalt két napja), akkor azzal a még mindig nem dolgozó hátrányos helyzetűek (elsősorban a cigányok) megkapjátok az utolsó utáni utolsó utáni utolsó esélyt, hogy valamit kezdjenek az életükkel.
A szakképzés még mindig a tökéletes forrás ahhoz, hogy szakmaszerzés és abból munkahelyre jutás történjen – a kedvező (nem) adózási feltételek és a munkáshitel kínálta lehetőségek pedig valóban a munkaerőpiacra kellene, hogy tereljék leginkább a cigány fiatalok tízezreit a következő évek során. Ha ehhez a tavasszal felvetett állami inkasszó-moratórium és inkasszó kedvezmény is bevezetésre kerül 2025-ben, akkor tényleg kevesebb vendégmunkás kell majd. 
De ahhoz elsősorban a hátrányos helyzetűeknek, és a C generáció 16 év feletti részének kell bizonyítania, hogy jobb és érdemesebb része a munkaerőpiacnak, mint a jelenleg igenis jól teljesítő harmadik országbeliek. És ez egy komoly dilemma – a hazai gazdaság teljesítőképessége múlik most ezen.
Megismétlem: a kormány az elmúlt másfél évtizedben mindent kidolgozott és mindent felkínált, hogy dolgozni és boldogulni lehessen. Most pedig a hírek szerint talán még a vendégmunkások egy részét is félretolja, hogy megnézze, mire képesek azok, akik eddig nem kaptak lehetőséget bizonyítani, vagy nem tudtak élni vele.
Ha most sem sikerül, akkor viszont okkal kellene, hogy maradjanak a filippínók, a vietnámiak, a mongolok. És azzal is tisztában kell lennünk, ha most elküldjük őket, akkor nehezebb lesz visszahívni majd őket, mert a következő években az EU szinte minden tagállama milliószámra hívja majd a képzett és motivált harmadik világbeli munkaerőt.
Kimondom: soha ennyi megelőlegezett bizalom nem volt a cigányok felé, mint amennyit a következő hónapok kínálhatnak, főleg a C generáció és a családjaik felé, mindazoknak, akik a szakképzés révén igenis előbbre juthatnak majd. 
Élni kellene vele.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Hölvényi Kristóf

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kriszta67
2024. december 18. 19:46
Nem tudom vidéken mi van, de itt Budapesten én érzékelek változást. Pl többször előfordult, hogy cigány ember azt mondta hogy elnézést. Mert mondjuk a lábam elé keveredett a gyereke kismotorral, vagy tőle magától nem tudtam menni a boltban. Szóval egy részük viselkedik már, meg dolgoznak is sokan. Nagyon jól teszi a kormány ha véget vet ennek a vendégmunkás inváziónak, mert visszaélnek vele a cégek, sokszor pont a cigányok rovására. A legnagyobb magyar cég székházában korábban főleg cigány nők látták el a takarítói feladatokat, persze valami vállalkozó alkalmazottaiként. Aztán le lettek cserélve ázsiai férfiakra. Bemegy az ember a női mosdóba, és ott sertepertél egy turbános pacák, tök kellemetlen. Úgy látszik még a cigány nők is drágák a leggazdagabb magyar cégnek. Inkább szorítsák rá a vállalkozásokat, hogy fizessenek annyit amennyiért hazajönnek akár külföldről is. Nevetséges hogy már nem látni magyar ételfutárt se Budapesten..
5m007h 0p3ra70r
2024. december 18. 18:02
Amíg nem lesz minden roma közösségben releváns potitív példa és nem lesz adaptálható módszer a példa követésére, addig nem lesz integráció. Ezt maguk a felemelkedett romák mondták.
5m007h 0p3ra70r
2024. december 18. 18:00
»Mandiner444hu 2024. december 18. 15:05 600 éve integrálhatatlanok Eddig minden kezdeményezés a magyarok felől mindig cigányútra ment « Kezdeményezés? 😳 Inkább kényszer akart az lenni.
Pelso j.
2024. december 18. 16:15
megelőlegezett bizalom...., ugyan kiknek a részéről? Megkérdezted erről a magyar embereket, vagy csak kamuzol egy jót?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!